Pff...

 2010.02.25. 15:17

 Na a lendület nagy volt... csak megálljt parancsolt az élet.

Hétfőn ismét tappoltam, fel voltam készülve rá, hogy heti 4-szer most is tornázok. De... hétfő este szembejött egy ajtó, ami eltörte a lábuuuuuuujjamat. A fene, kímélni kell 3 hétig. A külső talpélem így is ki van használva, de ezt leszámítva még ma is feljajdulgatok, ha valami hozzáér.

Így ki kell találnom valamit, hogy ne hízzak tovább, sőt fogyjak. Csökkentett kalóriabevitel:

Hát, reggeli, narancsturmix banánnal édesítve. :) + egy joghurtos-rozsos mini szelet kenyér.

10 órai: győri édes jóreggelt.

Ebéd: zöldségleves, kizárólag zöldségekkel, tészta nélkül. És zöld tea. 

Valami mozgást is ki kell találnom. Tegnap már próbálkoztam ezzel-azzal. Pl. csípőemelés, hasprés, lábemelgetés, na meg ugye a bokámat is tornáztatni kell, mert a doki emlegetett valami trombózist, ami ellen szuriznának, ha gipszet kérek. Injekciótól meg Isten ments.

Aztán ajánlották még a törzsforgatást. Elő a felmosónyéllel. :) De azért rettegek, hogy hízni fogok, és lehet emiatt vonzom be. 

Na így jártam.

A többieknek jó tornát kívánok! :)

ui: ja, nem is említettem, hogy mankóval kell közlekednem. A karomban, meg a hátizmaimban már érzem a hatását. Legalább arra már gyurva vagyon. :)

Címkék: baleset testsúly tapp

Nos, a 14 napból csak 7-et tudtam teljesíteni egyhuzamban.

Utána következett a két nap pihenő, na ezt meg is hosszabbítottam még vagy egy héttel. :D 


Aztán mostanság a heti 3 edzés dukált, kizárólag tapp anyagokból. Ezt persze egy hét nátha idején is teljesítettem.


Ehéten, ma van szerda, és már teljesítettem a hármat! Kitartásból nincs hiány, de már jó lenne látni az eredményt is. Persze türelmes vagyok. Tavaly ilyenkor, avagy február elején vágtam neki első nagy torna-sorozatomnak. Akkor még vagy 5 kiló hátránnyal indultam. Végülis a mai mérlegelés tanúsítja, az az 5 kiló végleg megvált tőlem. Idén legalább még 5 kilós búcsút szeretnék venni.


Étkezésről: betartom az előírt egészséges élelmek elfogyasztását, tényleg rostdúsan étkezem, sok gyümivel és zöldséggel, a tésztáktól pedig lassan két hónapja szinte teljesen búcsút vettem. Két alkalommal volt palacsinátás bűnözés, meg vagy 3 db süti - de ez másfél hónap alatt. Csokit kb. 5-ször ettem, de nagyon kis mennyiséget. Nem óriási táblákat. :P Még a kólának kell búcsút mondanom (persze ezt is csak hébe-hóba iszom, de egyáltalán nem kellene), és elmondhatom, hogy nagyon egészségesen étkezem.  Ja a legnagyobb haladás, hogy este 19 után már nem szoktam enni, na jó, kb. 2-szer szegtem meg, de akkor is csak olajos magvakat rágcsáltam. Kb. ennyi 2010. január 01. óta. Lassan tényleg életmódváltásnak nevezhetem!

Címkék: kitartás életmódváltás tapp

Elhatároztam, hogy belefogok a mágikus 14 napos edzés sorozatba. :)

Eddig már 5 nap teljesült.

 

A repertoár:

  • Beginner
  • Instructional 2
  • Tempo
  • Tempo arms
  • HTF (előtte volt még egy kb. 15 perces séta is)

Asszem hiányozna ez a tappolás, ha nem lenne.

Érzem az összes izmomat. De jó érezni!

És úgy gondolom, még nem adom fel. Már picit érzem a ruháimon a változást.

És a legjobban azt szeretem, amikor a cicám jön dörgölőzni, ha meglátja, hogy tornázok. Ezt már tavaly is észrevettem. Egyébként csak érdekből szokott dörgölőzni, és pedig, ha enni akar. Ilyenkor viszont kifejezetten érzem, hogy jutalmaz. Ma csináltam cicahátas gyakorlatot, és odajött, és ő is csinált. Jaj, annyira szeretem!

Címkék: torna fitness mozgás kitartás tapp

Heti 3 kipipálva

 2010.01.10. 22:04

Tegnap már nem volt időm belépni ide, kissé későn ért véget a nap.

A pozitívuma, hogy már egy hete tartjuk a diétát. Májvédő tea és niacin együttes hatására megjelent egy korábbi leégésem a hátamon. Úgy ki voltam pirosodva, csak az egykori fürdőruha pántja alatt fehéren maradt rész maradt fehéren. :) Ezt jól megaszontam.

Aztán szaunáztunk és úsztunk felváltva. Már annyira hiányzott!

 

Az este megkoronázásaként, pedig pusztán baráti szeretetből nem utasítottuk vissza a meghívást egy krumpliburgerre. Pfff... de ma újra betartottuk diétánk íratlan szabályait.

És holnap menni kell dolgozni. :(

Címkék: úszás diéta méregtelenítés szauna

Második edzés a héten

 2010.01.07. 22:37

Ma újra tornáztam a BWO-ra. :)

 

Asszem az összes izmomat érzem.

És magamat meg egyre jobban!

Címkék: egészség fitness mozgás tapp

Vége a lustaságnak!

 2010.01.05. 21:18

Na én ma, nagy halogatások után

végre rávettem magamat a BWO-ra,

ja és meg is csináltam.

Amire rájöttem vele kapcsolatban:
1. iszonyatosan be van állva a hátam
2. rossz a testtartásom
3. pici hely is elég az elvégzésére
4. felfrissít
5. nem felejtettem annyit azért augusztus óta
6. tényleg jó az alapoknál kezdeni hosszabb kihagyás után is
7. legalább egy órányi erőfeszítésnek tűnt (pedig össz 15 perc)
8. már vékonyabbnak érzem magamat 

:spring

 

Címkék: fitness tapp

Újra itt!!!

 2010.01.02. 18:54

Nos kicsit elmaradtam innen az esküvő óta...

 

Kicsit fárasztó volt, hogy februártól augusztusig heti 3-4-5-ször is edzettem. És utána már rá se tudtam nézni a tornavideókra.

Lement jó 10 kg., azóta visszajött 5. És javarészt a hasamra.

2009.12.29-én jártam egy természetgyógyásznál, aki azt mondta, hogy sürgősen életmódváltásra van szükségem. Ki van készülve a gyomrom, a májam, besűrűsödve az epém, és a hasam az káros a szívemre... Azt mondta, január 1-től kötelező a váltás. Én próbáltam alkudozni februárban, de hajthatatlan volt. És heti 3-szor kötelező tornáznom... Ooo... ne már... na jó, de csak az egészségem miatt.

Szóval január 01-jén már többé-kevésbé sikerült is betartani a napi 5-szöri étkezést. És csipsz helyett kölesgolyót ettem. Ja és ittam májvédő teát. Nagyon jó! Szerencsére kiiktattunk még karácsony előtt mindenféle káros élelmiszert. Már csak a tészták maradtak, de arról is le kell mondanom. Aztán volt egy kis tingli-tangli tánci is jó 20 perc, ami alatt a párommal jó sokat nevettünk.

Január 02-a van ma. Naranccsal indult a reggel. Aztán egy kis adag maradék rizs volt a 10órai, majd az ebéd valami husi sajttal, paradicsommal, és mini adag párolt zöldséggel, az uzsi egy bio joghurt, a vacsi meg rozsos bagett sonkával. A mozgás is megvolt. Kb. két órát töltöttünk a madaras tescóban, és vásároltunk egy rakat egészséges eledelt a készülő életmódváltásunkhoz. A fene, még éhes vagyok... de már meg volt az öt. Talán egy kis mungó bab csíra még belefér mára, mert tudvalevő, hogy az meg tisztítja a beleket.

HAJRÁ ÉLETMÓDVÁLTÁS!

ui: szerintem holnap már tornázok. A régi nagy kedvencemet, a PUMP IT UP BEACH BODY-t akarom elővenni. Jövő héttől pedig mind étrendet, mind tornarendet akarok összeállítani.

Hétfő: tempo arms, asszem még írtam is róla. Komolyan véve a kevesebb több tanácsot,

Kedd: pihinap, erős hiány a tapp után.

 

Szerda: úgy döntvén, hogy 14 napig komolyan veszem a tappogást, és teljes anyagokat, fogok végezni, megint megcsináltam a tempo armsot. Ekkor már éreztem, hogy az első alkalomhoz képest sokkal jobban megy. És a hajlítások is. És a csípőbillentés-párhuzamos talpélek is.

Csütörtök: Kezdeti sikereken felbuzdulva elővettem újra a Hit the floor 1-et.

Pénteken: ennek a második részét. Ekkor azonban feleszméltem, hogy nem is csinálok teljes anyagot, hiszen a HTF1-2 nincs is félóra. :( Na sebaj. Ezért

Szombaton: újra tempo arms-ot csináltam. Valószínűleg még nem megfelelő a lábtartásom. Temetésen voltam, és iszonyatosan el kezdett fájni a baltéredem. A sírig még ki is kísértem kedves barátom hamvait, de onnan már el kellett jönnöm a fájdalom miatt. Aztán délutánra elmúlt a fájdalom a baloldalon. Folytatódott a jobbtérdemben. Aztán helyrejött, és azóta egyik sem fájt. (Gyermekként nagyon térdfájós voltam.)

Vasárnap: egész nap utazgattunk, idő sem lett volna tornára. Szóval kényszerpihenő nap lett belől.

 

Ma hétfő van. Afene, a tegnapi késő érkezés miatt alig bírtam reggel felkelni. Szóval ma is pihinap lett. És a munkahelyemen is otthagytam az összes erőmet. Most duzzogok magamra. De holnap tuti teljes anyagot csinálok azért is.

Vasárnap felvettem egy olyan ruhát, ami tavaly még csak rám sem jött. A fűzőben egész karcsú derekam lett. És már a karjaim sem olyan vészesen vastagok. Az esküvőig még egész jól tudom formálni. :) Úristen! Már alig 3 hét...

Címkék: tapp

Akadályok leküzdése....

 2009.07.19. 21:23

 

Ma vasárnap van. Fogalmam sincs, hogy melyik nap mire tornáztam. Megpróbálom visszaidézni. A mai az megy. :) Teresa Step away the inches, röviden SATI anyagát próbáltam ki. Egyes helyeken walk awayként is található. Nagyon tetszett, mert hasonlít Leslie anyagaira, de valamiért mégis más. Valószínüleg az energiák áramoltatása miatt. A fórumon a csajok már megfejtették, hogy egyes technikák megfigyelhetőek,  amelyek többletet visznek a tornáiba, mint pl. a tenyerek felfelé emelgetése, amely akár auraharmonizálás, tisztítás funkcióját is betöltheti. Valami nagyon van ezekben az anyagokban, hisz ha megnézzük a sikertörténeteket, akkor a legtöbb siker már néhány hónap edzés után bekövetkezik, és látványos, akár több ruhaméretnyi. Ezutóbbi pl. egy hét hónapos edzés eredménye. Oh, miért nem találtam meg hamarabb ezeket az anyagokat.

A torna hossza majd 24 perc. Így utána még igényelvén egy kis mozgást, elindítottam a basic workout plust is (15 perc). Szakadt rólam a víz. Érzem a változást, bár némi vastagodást is látok, de sebaj, amint tökéletesen tudok végre figyelni a helyes test-láb tartásra, mozognak majd a centik lefelé. Energikusabbnak érzem végre magat.

Mára még be akartam iktatni egy méregtelenítést. Vagyis félig-meddig meg is csináltam. Vettem valami Hunyady János vizet. Ehhhhhhhh, az az íz. 1 dl-t is úgy küldtem le fanyalogva. Elvileg jó a máj méregtelenítésére. Ugyanis valszeg nekem nagyon muszáj méregtelenítenem. Azt tudni kell, hogy nem iszok alkoholt. Szilveszterkor is kölyökpezsivel koccintottunk. Ebben az évben először a korábban említett főosztály napon ittam egy párkorty sárgadinnye vodkát. A következő tegnap volt, egy bacardi breezer. (Előtesztelés volt, mert a lagzira vettünk egy nagyobb dózist.) Mondanom sem kell, lezsibbadtam tőle. Alacsony az alkohol tartalma, nem kellett volna azért rosszul lennem tőle. Szóval a májamnak feladtam a leckét. Itt az esküvő a nyakamban, én meg egy pohár pezsgőt sem fogok tudni meginni, ha nem csinálok valamit. Szal méregtelenítésre fel! Nem akarok mérges lenni :D!

Szombat: ehh... csak terveztem a tornát. Aztán csak halogattam... Aztán jött egy rosszhír, és kicsit magamba zuhantam. Utána már nem volt erőm... Viszont az étkezésemre egész jól odafigyeltem. Délelőtt ettem sárga- és görögdinnyét, pár szem sárgabarackot, és két banánt. Délután salátát csináltam, amibe tettem zellerlevelet és tofut is. Na aztán a rosszhír után bevágtam 2 db mini gofrit minden nélkül. Ez már nem kellett volna. Jah és elég sok üveg vizet megittam. Már nem is számolom... :)

Péntek: aha, emlékszem. A Tempo arms anyagot terveztem be. Mivel a karomat nagyon is formába szeretném hozni az esküvőre. Indult a videó, megvolt a lelkesedés, mire 5 perc után elszállt a lejátszó. Aztán mindig 5 percnél. Eltököltem az időt, így nem volt időm már másra. Utóbb kiderült, hogy nem a fájl volt a hibás, hanem a felhasználó "vette" meg rosszul. :P Ráadásul eléggé kapkodhattam, mert összeszedtem egy kis térdfájást estére. Jó tapphoz idő kell... monddá a tappogó. :D

Csütörtök-Szerda: fogalmam sincs. Emlékeim szerint az egyik nap pihinap volt.
 


 

De szerda egy jeles nap az életemben! Ekkor volt ugyanis a kineziológiai oldásom. A fő téma: a Fogyásom!

Nagyon érdekes volt, ahogy kitesztelte a kineziológus, hogy mi akadályozhat meg benne. Visszavitt az életem korábbi szakaszaiba. Három életkort jelölt ki a tudatalattim, ahol voltak problémák, de a legérdekesebb a 9 éves korom volt. Valamikor akkor voltak az utolsó idők, amikor még kellően elfogadtam magamat, amikor még hittem magamban, nem kritizáltam magamat stb. Ezt követően kaptam szemüveget, amely nagy törés volt az életemben, és úgy éreztem, hogy csúnya vagyok. Csúfoltak is. :( Ezt követően sok kritika, támadás és bántás ért. Amely miatt lebecsültem magamat. És teszem ezt a mai napig. Az oldás óta viszont már egyre jobban tudom kezelni. Megbecsülést kell adnom önmagamnak, el kell fogadnom magamat olyannak,amilyen vagyok. Egy másik kinezes ismerősöm azt mondta, hogyha nem csinálnák semmit mától, nem tornáznék stb., viszont arra gyúrnék, hogy elfogadjam magamat maximálisan, magától beindulna a fogyásom.

Az oldás azt is kihozta, hogy a múltbéli alakomat akarom visszahozni. Amelyet ugye nem lehet, mert aki volt agykontroll tanfolyamon, az tudja, hogy a sejtjeink is cserélődnek, és talán kétévente egy új embert kapunk magunkban! (Akinek friss az infója a tanfolyamról, az légyszi mondja meg, hogy mennyi időnként cserélődik ki az összes sejtünk, pls? Köszi!)

A végén be kellett csuknom a szememet, és meglátni azt a kilencéves kislányt, aki voltam. És úgy láttam őt, mint azt a kis totyogó gyereket, aki aznap délelőtt rohant be az egyik irodába, ahol épp voltam, majd megfogta a kezemet, és elindult velem a folyosón. Nem is zavarta, hogy az anyukája a másik irányban van. Egy kis angyal volt, biztos. Na szóval én így láttam magamat. És átöleltem. Meg kellett neki mondanom az üzenetemet, innen, a jövőből. Azt, hogy sok bántás ellenére higyjen magában, mert minden jól fog alakulni a kis életében, minden szép lesz. Túl kell élni bizonyos időszakokat, és hinni, hinni nagyon. Mérhetetlen szeretetet éreztem iránta. Olyan védtelen volt, de végre ott voltam én neki. És eközben patakokban ömlött a szememből a könny, megállíthatatlanul...

Jogica

Címkék: fogyás méregtelenítés kineziológus agykontroll walk tapp lesliesansone

Tapp-ancsra fel!

 2009.07.14. 05:44

Hú, ma már kedd van. Jó gyorsan telik az idő. Nem lehetne lassítani rajta? Na jó, ez nem tartozik ide. Tegnap hajnalban végre kipróbáltam az Instrukcional 1-et Teresától. Valójában olyan ez, mint a Basic workout magyarázó videója, és annak egy lassabb verziója. Valóban ez is nagyon jó, hiszen csináltatja a gyakorlatokat  folyamatosan, csak kicsit lassabban.

Mindig ámulva olvasok erről a mozgásról. Egy szintén lelkes leányzó fordít nekünk mindent a Tappról. (SATI, köszönet itt is érte!) Gyűjtöm én is az információkat lelkesen. Ez a torna hihetetlen, hogy mennyire jótékonyan hat az egész szervezetre. De igaz! A vélemények azt mutatják, hogy Magyarországon is nagy rajongótáborra tesz szert Teresa anyánk. :)

Hm, megyek is, magamra öltöm a tornacuccomat, mert mára is be van ám tervezve. Annyira jó, hogy rövidek és hatásosak ezek az anyagok. Ugyanis így nem kell annyira korán felkelnem.

Tapp-ancsra fel! :D

Jogica

Címkék: tapp

Nos, úgy tűnik ez a 7 már ilyen. De inkább a blog-írásra ne legyen időm. Szóval péntekre beterveztem a tappogást. Ám elmaradt. Utóbb kiderült, hogy még szerencse. Péntek reggel ott álltam az ágyam mellett, és eszembe jutott, hogy a múltkori csapatépítés előtt is edzettem egy jót, aztán délutánra, megspékelve a túrával végkimerülés közeli állapotot eredményezett nálam. És másnapra is jutott belőle. Eléggé zombi voltam a fáradtságtól. :D

Szóval elmaradt a tappogás. De voltunk a challange-parkban Csillebércen. Életem legjobb élménye volt. Le sem tudom írni milyen izomlázam volt az elmúlt két napban. Éreztem minden egyes izmomat a felsőtestemen. Az ember ott rontja el, ha bedől az illúzióinak. Ha nem hiszi el, hogy a heveder megtartja, vagy fél, hogy az imbolygó drótkötél elszakad, lecsúszik a lába vagy akármi. Nekem azért is meghatározó volt, mert legyőztem végre a tériszonyomat.

Az egész úgy indult, hogy felszereltek bennünket a hevederrel, karabínerrel, sisakkal, kesztyűvel. Aztán irány a gyakorló pálya. Rövid szakasz, pár meghatározó gyakorlat. Egy létra, egy drótkötél, amin átaraszolsz a következő helyszínre, egy kötél, amivel át kell lendülni a következő fára, és végül egy drótkötél, amivel lecsúszol. :D Nos, itt az ember még csak próbálgatja a határait. Hiszi is, meg nem is, meri is, meg nem is.

Bevállaltam. Nálam sokkal jobb fizikai erőben lévő emberkékekkel. Mivel az egyik srác türelmetlen volt, nem akarta megkeresni a legkönnyebb pályát. Felmászott az elsőre, ami az útjába akadt. A többiek követték, így én sem akartam lemaradni. Annyira izgatott voltam, hogy nem is volt időm félni. És egyszerűen csak néztem, ahogy előttem haladt az egyik lány, aki ezerrel parázott, és síránkozott, én meg háromujj-technika, és azt mondtam, hogy higgattan és ügyesen megyek végig a pályán. Így is lett. Amíg vártam a soromra ráeszméltem, hogy azok a farönkök nem fognak átfordulni, ha rossz helyre lépek. Nem csúszik le a lábam, mert eléggé szilárdan ki vannak kötve. Ám amikor hintázó farönkökhöz értem, erősen kapaszkodtam a felkarommal is. Kék-zöld foltos lett. Nem kellett volna. De mivel ez az elején volt, még nem tudtam azt, amit az után tapasztaltam meg. Akkor éreztem magamat a legnagyobb biztonságban, és végre nem használtam a karizmaimat, amikor egy kötéllel kellett átlendülni egy igencsak messzelévő fára. A tanács ez volt: csak emeld fel a lábadat, és ülj a hevederbe. Könnyű azt mondani. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ. És király volt. Szuper volt, repültem. :D Persze volt pár hely, ahol kellett használni a karizmainkat is. Úgyhogy át lett mozgatva valamennyi izmom a felsőtestemen. Éreztem is két napig az összeset. Kb. 1,5 órát töltöttünk a fák között. Víz ivás nem igazán volt megoldható, de a végén már feladtak nekem a fiúk egy üveg vizet, akik végeztek addigra, mert már könyörögtem érte. Élmény volt. Sajnálhattam volna, ha kihagyom!

Utána egy lecsót főztek a csajok. Nagyon fini lett. Igazi csapatépülés zajlott. És én megtisztelve éreztem magamat, mert meghívtak oda engem. (A munkahelyi Főosztályomba nem integrálódott osztály vezetője hívott el!)

Mint írtam: a szombat-vasárnap a pihenésről szólt. De így meg volt a heti 5 mozgásom. Bár ez a kalandparkos naná, hogy kitett egy heti adagot is. Sebaj, túléltem.

Holnap már tuti elkezdem és rendszeresítem végre a tappot. Még van egy hónapom az esküvőig. És a végcél a 64,4 kiló. Még mindig ennyi jelenik meg a fehér keretes tükörben. :D És ez így lesz!

Szép napokat a következő hétre Mindenkinek!

Jogica

Címkék: túra agykontroll tapp

Tapp-függő lettem :P

 2009.07.09. 21:56

Asszem ma beleszerettem végérvényesen ebbe a tappos tornába. Ugyanis a hit the floor első részére tornáztam. Ilyen lenne az ideális anyag minden egyes napra. 30 perc, maxi izzadás, semmi erőfeszítés, szálkásodás. A belső szervek helyrerakását sajnos még nem tudtam megcsinálni, de szerintem azok a gyakorlatok, amelyeket utána csinál, azok is elősegítik mindezt.

Mint írtam korábban, valóban agykontrollozom az ideális testsúlyomat. Nade az agykontroll nem ám azt jelenti, hogy elképzelem, és egyik napról a másikra lefogyok. Hanem elhozza nekem azt a módszert, életmódot, eszközt, amivel hatékonyan el tudom érni azt. Kvázi tevőlegesen fogom véghezvinni a fogyást. És úgy érzem a tappot kaptam.

Ma van a hét negyedik napja, és ma is tornáztam. Dicséretes. Pedig ha belegondolok, kb. egy hónapja már kezdett az egésztől elmenni a kedvem, unottan másztam ki az ágyból a reggeli tornámhoz, nem kötöttek le az anyagok, és a legtöbből a végén könnyed, unott lötyögés lett. Nemcsoda, hogy stagnált a súlyom.

És úgy döntöttem, hogy holnap is tornázok. Naná, hogy tappolok ám. Aztán majd meglátjuk, hogy hogyan fogom bírni a csillebérci kalandtúrát. Bizony, egy nap szabi, és az egyik kedvenc osztályommal fogok csapatot építeni. :) Remélem "túlélő" túra lesz. Igyekszem majd olyan pályát választani, amit még képes vagyok végigkalandozni. Esküszöm, egy hónapja jár az agyamban, hogy fát akarok mászni. Gyermekként ugyanis az volt a mániám. Erre említik nekem a fiúk, hogy pénteken mennek fáramászni. És meg is hívtak. :D Csúcs, elég gyorsan teljesült a kívánságom. Asszem mától szeretnék magasabb fizetést. :D:D:D

Holnap kalandra fel!

Jogica 

Címkék: túra fogyás agykontroll stagnálás tapp

Heti beszámoló

 2009.07.08. 22:15

Nem volt időm az elmúlt három napban beszámolni,de a tornát nem hagytam ki. Jár is nekem vállveregetés, mert mindhárom napon tornáztam. :D

Hétfő: Leslie Sansone tornáját választottam. Mivel elég nehéz volt kimászni az ágyból, így 48 percem volt a mozgásra. Ekkor a Super Fat Burningre esett a választásom. Jól megizzasztott korán reggel. A vihorászásukra annyira nem voltam vevő, de a torna összességében kielégítő volt számomra.

Kedd: Szintén walkoztam at home, és 5K twisteltem. Itt csak egyedül mozog Leslie. Kicsit már unalmasnak találtam, mivel talán eddig ezt választottam tőle a legtöbbször. Túl sokat beszél. A múltkor már kapcsoltam be zenét, és inkább azt hallgattam. :P

Leslie-ről annyit, hogy magát a technikát nagyon szeretem. A hölgyemény annyira nem szimpatikus valamiért. A stílusa. De jó, amit képvisel. Úgyhogy lesz még pár anyaga, amire fitnesskedek még tőle.

Szerda: T-tapp! Yes! Végre kipróbáltam a 15 perces verziót, a basic plus workout-ot. Különös, különleges, egyedi, érdekes, izzasztó, állati. Ezekkel a szavakkal tudnám jellemezni. Egyszerűen a legjobb anyag, amit valaha is próbáltam. :D Nem félreérteni. A fitness vidióra értettem. :D Számomra Teresa olyan, mintha nem is evilági lenne. :) Najó, ez csak az én véleményem.  

Mivel legutóbb szomorúan vettem tudomásul, hogy stagnál a fogyásom, úgy döntöttem, hogy bevetek egy nagyszerű fegyvert. Az agykontrollt. Egyszerűen azt vizualizálom, hogy 64,4 kg vagyok. Pontosan aug. 10-e ugrott be. Látom, amint leszállok a mérlegről, és megnézem a kis cetlit, amit kaptam. És ez így lesz! :) Hit, vágy, elvárás.

Holnap is tappolni akarok. Szóval lassan rohanok aludni, hogy felbírjak kelni. Ja még egy érdekesség az alvásról. Találtam egy cikket, jobban mondva kerestem, mert már hallottam arról, hogy a fogyáshoz kell az is, hogy kellően megfelelő mennyiségű és minőségű alvásban részesítsük a szervezetünket. Lehet valakit érdekelhet a dolog, szal itt a link:

http://www.wellnesscafe.hu/wellness/200706/fogyj_alvas_kozben

Szép álmokat!

Címkék: alvás agykontroll walk stagnálás tapp lesliesansone

Repeta

 2009.07.05. 21:31

Ezen a héten, immár másodjára tornáztam Alexandra Menni fog anyagára. Gondoltam, most végigcsinálom becsületesen. Becsületemre mondom, én próbálkoztam. De van egy pár gyakorlat, aminél muszáj voltam pihenni. A hátamat viszont rendbetette. Rájöttem, hogy a súlyzók nehézségét mégsem kell növelni. Bár a Bíró Ica VII.-ik videója után erősen gondolkoztam a nehezítésen.

Tegnap nem volt időm tornázni, mert egész nap úton voltam, és mellesleg nekem kellett vezetni. Jó bokaformáló gyakorlat a pedálok kezelése. Estére keményen izomlázam lett a lábam azon részén. :D

Holnap reggel kardio-kardio ezerrel. Fogyni akarok végre, rendesen. És délután tuti belekezdek a t-tappba. Nagyon ígéretes, és akik ezt űzik, csupa jót mondanak róla. És elvileg nagyon hatásos is. Amire nekem marhára szükségem is van. :)

Jogica 

Gerinctorna

 2009.07.03. 21:26

Mivel ma kissé fáradtságban tengődtem a tegnapi kimerítő nap után, gondoltam, valami egyszerűbb és relaxálóbb tornát választok. Csabi és Évi Gerinc egyensúly tornájára esett a választásom. Na jó, nem csak ezért. Mert láttam a képeket. Uff. Az egyik kolléganő, állítása szerint a spontán képeket szereti, naná, hogy mindig oldalról fényképezett. (Kivéve a beállított képeket) Sanyarú képek. El sem hiszem, hogy én vagyok rajta. Rossz a tartásom, még mindig van hasam, és a karom? Ma vagy 100-szor néztem meg tükörben. Esküszöm nem látom olyan vastagnak és húsosnak, mint az egyik képen. Sőt! Már látszanak az izmok élőben, de ott, mint egy 100-kilós karja. Asszem itt most bőgök egyet. Kérdés, melyik az illúzió. Amit én a tükrökben, és innen fentről látok, vagy az a kép? (Vagy lehet photoshop? :D)

Elég a síránkozásból. Ott tartottam, hogy jól esett a torna. Ezt amúgy simán kellene minden nap csinálni, hogy augusztusra, arra a bizonyos nagy napra szép és feszes legyen a tartásom. Ehh az e hüle irodai munka teszi ezt az emberrel. Görnyedt hát, szétmállot hátsó, meg egy jókora "bojler" ott elől. Pont ma panaszkodtak a kolléganők is, hogy szeretnének egy olyan csodakencét, amivel ha bekenik a hasukat, másnapra lelapulna. Nem kellenek kockák, meg az elvesztett fiatalságuk sem, csak egy lapos hasat kívánnak. Bármennyire is illúziórombolónak tűnök, ez még nem így működik.

Gerinctorna:

Évi és Csabi a két oktató, szerintem rendkívül szimpatikusak. (Bár nálam az is biztos szerepet játszik, hogy megtaláltam ismeretségi körömben az alteregójukat. :P) Na jó, elárulom. Látványnak sem utolsó. Én a nők részéről tudok beszélni. Csabi, egy nem ronda pasi, egy nem kevésbé kidolgozott testtel. :P Évi pedig szerintem a pasiknak is tetszene. És nagyon kedves és pozitív kisugárzású lány. Szal a tornáról... akarok írni már egy ideje... szangvinikusok előnyben :D ...kellemes, nem megerőltető, ellazító, megnyugtató, látványos :P. Már másodjára tornázok rá. Érdemes lesz sűrűbben elővenni. A mély hátizmokat is megdolgoztatja (a szemizmokat is :P). Asszem érzem a hátamban az izmokat. És mintha egyenesebben ülnék. :D Relaxáló a zene, az oktatók hangja. És bárki tornázhat erre a videóra, életkortól függetlenül. Ugyanis a háttérben velük tornáznak idősebb emberek is. Szóval minden korosztálynak bátran ajánlható, és egyáltalán nem megerőltető. 

Utána még megcsináltam az 5 tibeti rítust. Elvileg mindennap kellene. De meg is kaptam általa a mai nap üzenetét. A stagnálásról mondtak pár szót. "Azt tapasztaljuk, hogy a látványos haladást stagnálás követi majd, amikor úgy érezzük, nem fejlődünk tovább. Ilyenkor gondoljunk arra, hogy szervezetünk éppen felkészül a következő fejlődési szakaszra." Nagyon kellemes gyakorlatok, mindössze párperc elegendő az elvégzésükhöz, és nagyon hatékonyak. A fiatalság forrásának tartják. Minden reggel el kellene végezni. Kellemes a zene, és szintén könnyen elvégezhetők. Bár én is lennék olyan kitartó, hogy minden reggel elvégezném. :D 

Még lehet magicekezek egy sort. Aztán alvás. Holnap vezetnem kell, és már a víz is kiver, hogy az autópályán kell mennem. Legalább már nem volt kedvem vacsizni. :D

 

Jah és még egy momentum. Nem elfelejtendő, hogy a hízásnak is számtalan esetben lelki okai vannak. Erős a gyanúm, nálam is. Szóval hétfőre kaptam időpontot egy kineziológushoz. Most már jól kifaggatjuk a tudatalattimat. Hátha kinyögi, hogy mi baja van. :)

Jogica

Címkék: torna egyensúly kineziológus fényképek 5tibetirítus gerinctorna

Nah, tegnap aztán volt mozgás bőven. Ha sejtem mi vár rám napközben, talán nem is indítom a napot Béres Alexandra Menni fog anyagával. Nekem ez még jobban teszik, mint a Live. Talán mert egy csodaszép helyen tornázik. És mint mondottam, szangvinikus lévén nekem az is szempont, hogy a torna környezete is elvarázsoljon. 

A tornáról:

Semmi hátrányt nem találtam benne. A gyakorlatok szintén nem sablonosak, erősen koncentrál a hátizmokra, és minden egyes izmot nagyon jól átmozgat. Tetszik Alexandra pozitív kisugárzása és hozzáállása is. Mondhatni minden nagyon egyben van a videón. Amit viszont itt is el kell mondanom, hogy szintén kell hozzá egy alapedzettség. Másrészről pedig a változatossága miatt is érdemes az edzés egy későbbi szakaszába beiktatni, amikor már úgy érezzük semmi újat nem adhat a fitness. Pl. a hozzáállásunkban beállt holt-pontok esetén. Nekem pont ekkor jött az ötlet, amikor már semmi kedvem nem volt az egész fogyásos-fitnesses-alakformálós dologhoz. Amikor már úgy keltem fel, hogy á, nincs kedvem, nem akarom. Na a csajszi új lendületet adott nekem végre! :)

A tegnapi napra be volt tervezve egy Főosztályértekezlet. Pilisborosjenőn. :D Najó, főzéssel egybekötve. Indulás előtt még nem tudtuk, hogy számíthatunk egyéb programra is. A buszon mondták meg. Lehet menni túrázni. A helyszínen választhattunk, hogy maradunk a tűz mellett 100 fokban krumplit hámozni, avagy irány a túra. A vezetőnk azt ígérte, hogy nem lesz vészes, csak sétálunk egy jót. És mi elhittük.

Eleinte valóban nem volt vészes, hidacskákon gyalogoltunk át, és csodás, természetalkotta sziklafal és kövek mellett haladtunk el. A dolog akkor kezdett meredekké válni, amikor egy leszakadt hídon kellett átmásznunk. Aztán az út is meredekké vált. Mivel előtte esett az eső, a talajban rejtőző kövek elégg csúszóssá váltak, és volt, hogy mellettünk nagy szakadék tátongott. De igazi csapatépítés volt. Segítettünk egymásnak az ilyen zűrösebb helyeken, fogtuk egymás kezét. És énekeltünk. Mivel a végén már eléggé hegymászás lett belőle, így adtunk rendesen a fenék és comb-formálásnak. Állítólag 1 kmt tettünk meg oda-vissza. Á, sokkal többnek tűnt. :D Mindenesetre eléggé hatékonynak bizonyult. Mire visszaértünk a táborhoz, mindenkiről szakadt a víz. Pláne, hogy kiderült, visszafelé is ugyanazon az úton kellett jönni. De túléltük. Senkivel nem történt üzemi baleset. Aztán jutalmul tök fini paprikáskrumplit ettünk, és hazafelé még beugrottunk Pilisvörösváron egy tuti cukrászdába, két gömb fagyira. Hazaérvén kullancsvizslatás, majd 19 körül alvás. Asszem a combomban nagyon érzek valamit. :D

Jogica

 

 

Címkék: hegymászás túra mozgás béresalexandra

Kínos fogyi...

 2009.07.01. 22:49

Hm, ma köztisztviselők napja volt, szóval egy nap szabit kaptunk (Gyengébbek kedvéért a szabi nem Szabolcs, hanem szabadság :P). Nem is lett volna ezzel probléma, ha nem a lazsáról szólt volna. Pedig elseje lévén gondoltam újra indítom a fogyás projektet, tudván, hogy még 10 kg hátra van. A mérlegig el is jutottam. És azt a felfedezést tettem, hogy a stagnálás szó nem pusztán közhely, hanem nagyon is létező dolog. Tény. Áááááááááá, engem is utolért. :S A jó hír az, hogy a két héttel ezelőtti mérésem óta egy dekát sem híztam. A rossz, hogy ugyanennyit sem fogytam. Bár bíztam benne, hogy esetleg növésben előre haladtam :D, de az sem változott. Maradok picurka 165 cm.

Na de nézzük a mai nap történéseit. Csupa lájtos és egészséges étket fogyasztottam el (vagyis próbálok ebben hinni!). Saláta, danon activia búza korpával, alojeverás itóka (ami nem biztos, hogy egészséges, de fini) és a vacsi "müsli" zsírszegény tejjel. Ma valahogy nem igazán voltam éhes. Hál Istennek! De vízből lement vagy 3,5 liter. (Tisztított vízről van ám szó! És én imádom. )

Délután beugrottam a Rossmannba, mivel tudomásom volt róla, hogy az egyik bőrfeszesítő krémet 1599 helyett 799-ért adják. No, muszáj volt agykontrollt igénybe venni, hogy még legyen. Túl jó ár azért a kencéért. Volt. Az utolsó darab. Nade, hogy ne örüljek annyira... besípolt a detektor, vagy mi. Mindenki megvető pillantásával találkoztam, mintha egy utolsó galád tolvaj lennék, aki az intimbetétet inkább a kabátja alá dugja... Pakoltam is ki a táskámból, mert én akarni bizonyítani saját ártatlanság. A biztonsági őr mellesleg megjegyezte, (kellően tört magyarsággal), hogy "a kapu besípol, ha szép a lány". Hát pechemre a hülye krém volt a ludas, nem a szépség. :D Le is húzta mégegyszer az eladó, aztán semmi bocs, meg anyamedve. De a bizti őr vidáman kívánt szép napot. 

Persze mentem tovább, gondolván, hogy sebaj, majd kiheverem ezt a megrázkódtatást. Beugrottam az egyik bevásárlókpontba, mert láttam újságban jó kis sportitalt. Persze az árát valszeg lusta voltam megnézni. A pénztárnál volt egy olyan érzésem, ezt benéztem. Ezért is kértem a srácot, előbb mondjon egy árat. 400 ft. Uff. Akkor az egyiket nem kérem. Ciki lett volna a másikat sem. Úgyhogy a wildcherryst elhoztam. Holnapi tornához majd bedobom. A hidegzuhany persze itthon ért. Az újságot megtalálván kettő vásárlása esetén darabja 349. Affene. 

Persze a balul elsült körutam után mit tehettem, haza gyalogoltam. Téve ezzel az egészségemnek. És megkezdve a július 1-vel induló fogyókúrámat. :D

Jogica

 

Címkék: agykontroll testsúly stagnálás

Live

 2009.06.28. 10:23

 Hú, vazze'. Most éltem túl Béres Alexandra Live edzését. Még a hajam is leizzadt. Majd féléves rendszeres mozgás után is elmondhatom, hogy nagyon kemény volt. Bevallom nőiesen, nem is csináltam ám végig minden gyakorlatot. Gondoltam, majd másodjára, ha ezt választom. :D Jah, és ahol azt mondta, hogy nehezítünk... hát én inkább könnyítettem.

Közben filóztam rajta, hogy mit is írjak le a videóról. Azért Live, mert egy bazi nagy tornateremben sok nőt tornáztat meg. A helyszínt illetően Testnevelési Egyetemre tippelnék, de lehet, hogy tévedek.

"Az élő felvétel varázsa, különleges atmoszférája mindig nagy hatással van rám. Feldob a tudat, hogy maximális pontossággal kell mindent bemutatnom és elmagyaráznom, hiszen hibázásra, ismétlésre nincs lehetőség. Amint a cím is sugallja: itt minden élőben megy!"

 

Kezdeném az ELŐNYÖKKEL:

  • Bár 52 perces, de remekül átmozgat. (Hehe, nekem többnek tűnt :D)
  • Koncentrál minden izomcsoportra.
  • Folyamatosan van benne nyújtás.
  • Hátizom-orientált.
  • A sablonos, más videókban is alkalmazott gyakorlatok csak kis számban szerepelnek, nagyon sok új elem megfigyelhető benne, vagy a megszokottakat is feldobja pl. kar-munkával.
  • A kedvenc gyakorlatom, amikor térdelő támaszban vagyunk egyenes törzzsel, térd a talajon, és így kell emelgetnünk a lábunkat. Állítása szerint ez megemeli a popsit is. :) És nem is nehéz.
  • Nagyon dinamikus, az izzadás garantált. Apropó, itt egy fontos momentum. Azt hallottam, hogy egyesek dezodort használnak edzés előtt. Nagyon rossz szokás. A test izzadás által hűti magát. Másrészről a méregtelenítő folyamat része. Edzéshez tilos dezodort használni! Tessék izzadni, ez egy természetes folyamat. Ja és ennek velejárójaként inni-inni-inni. Hisz ezáltal pótoljuk a testünkből elpárolgott vizet. Edzés közben is, mégha a kedves oktató ezt nem is teszi. És egy másik emeletes marhaság, hogy attól vizesedik az emberi test, mert sok vizet iszik. Baromság. Ha kevés vizet kap, akkor raktároz. Ha sokat, érzi, hogy van utánpótlás, tehát nem is fogja visszatartani. (Könyvajánló: Tested vízért kiált)

 

HÁTRÁNYOK:

  • A felvételen sokszor csak Alexandra feje látszik. Gyakorlatok végzésénél inkább lennék kíváncsi a technikára.
  • Kell hozzá edzettség, kezdőknek semmiképp sem ajánlom.
  • Kell hozzá hajlékonyság is. Egyik-másik résznél csak pislogtam, hogy milyen hajlékony a csajszi. A végén ültünk a talajon. És mondta, hogy húzzuk a lábunkat a magasba emelve, egyenesen magunk felé. Hát, én a zoknimba kapaszkodtam, úgy tudtam valamennyire elvégezni a gyakorlatot. :) Szóval én azt tanácsolom, hogy azok végezzék ezt, akik már több hónapja edzenek, vagy nagyon hajlékonyak.

Alapvetően semmi rosszat nem tudok róla írni. Végigcsinálja az összes gyakorlatot, nem áll fel mutogatni, hogy te is meg tudod csinálni. (Remélem sejtitek kire célzok :D) És nagyon kellemes zenét választott a nyújtáshoz.Azt hiszem fogok még rá tornázni!

Jogica

Címkék: live torna fitness mozgás béresalexandra

Light-os nap!?

 2009.06.27. 23:35

Ma nem vittem túlzásba a mozgást. Mármint a bentit. :)

Ugyanis a walk at home helyett a walk at Duna-partot választottam, na meg két hídnyi távolságot. A Boráros térről sétáltam át a Ferenciek terére. Rámfért, hogy kissé megismerjem Pestet. Bár először jelzem, fogalmam nem volt, hogy merre járok, és hogy fogok eljutni a célállomásra. De mivel a megérzéseim jók, sikerrel jártam. Bár bíztam benne, hogy végig a parton tudok majd haladni, de tévedtem. Viszont megtaláltam a Corvinus egyetemet. :) Legalább már ezt is tudom, hogy hol található. A Váci utcán már minden ismerős volt.  Meg is állapítottam, hogy minden a külföldiekért van. Az euró használata, a szuveníres standok, a tradícionális magyar kaják idegen nyelven történő kiírása, a magas árak :P. Mikor odaértem, gondoltam minek rohanjak, inkább higyjék, hogy turista vagyok én is. De amikor a kezemben lévő Saturnos reklámtáskára pillantottam, rögtön elszállt az illúzió. Mindezek ellenére egy idősebb pasi, az egyik étterem tartozéka, meg akart invitálni valami itókára, vagy palacsintára. Kösz nem, válaszoltam. Mire jelezte, hogy hamarosan végez, és szívesen hazavinne. Naneeeee. Közöltem vele, hogy marhára sietek, és még vennem kell a macskámnak is almot. Nah, a pasinak keresztbe állt a szeme ettől. :D Gondolta, jó kifogás sose volt rossz. Én meg azt, hogy tök jó igazat mondani. :D

Az Árpád-hídig metróval jöttem, utána megint séta. Útközben beugrottam még vásárolni két boltba, és egy zöldségeshez. Kb. 5-5 kilónyi súllyal a kezemben tettem meg a hazavezető utat (Kardió+súlyzó kipipálva mára!). Az egyik kb. 5 kilós cucc egy dinnye volt, plusz egyéb vásárolmány, a másik természetesen egy 5 kg-os macskaalom. És lám az igazság felszabadít!

Jogica

Címkék: budapest séta mozgás macskaalom

Fogyás újsággal?

 2009.06.26. 18:12

Na ez megint egy lazulós nap. Reggel pusztán 15 percet magic-eztem, és ennyi. Alig bírtam felkelni. Tegnap egy bűnmegelőzős programon voltunk, ahol fellépett Maksa Zoli, Ihos Jóska és az Írígyhónaljmirigy is. Annyit nevettünk. :D Már csak az a kérdés, hogy a nevetés hízlal e, avagy fogyaszt? :D Ez utóbbi esetén tegnap jó sokat fogytam!

Az újságról jut eszembe. Nem szoktam venni.  

Ad 1. mert sokszor teljesen hasonló diétákat közölnek, és mellesleg nem is diétázni kellene, hanem egy egészséges életmódra áttérni,és kvázi a kettő a legtöbbször nem azonos.

Ad 2. napi 5-ször kellene étkezni ideális esetben kis adagokat, de feltunningolva két-két marék zöldséggel, gyümölccsel. Ami nem ezt írja le, vagy ennél kevesebbszeri étkezést javasol... felejtős.

Ad 3. unalmasak. Max. 1-2 cikk, ami érdekes lehet, na meg 4 db tök jó recept. És kifújt. Amúgy mellesleg nem érdekel, hogy a Mónika-show házigazdája, vagy Győzike éppen milyen módszerrel fogy. Valszeg azzal, amelynek a reklámozásához több pénzt kap.

Ad 4. És a mozgás? Na erre fektetnek a legkisebb hangsúlyt. Én viszont azt gondolom, és mert megtapasztaltam, hogy a fogyás legalább 70%-ban ettől függ. A többi a gondolkodás, az akarat és kitartás képessége,na és az egészséges életmód.

Kivétel amúgy nálam is erősíti a szabályt. Két újságra azért elcsábultam. Az egyikben egy cikk nagyon tetszett. Az írónő azon mélázott, hogy futógépen mennyit kellene futnia, hogy gondolatban megérkezzen a kedvenc cukrászdájába, ahol gondolatban elfogyaszt egyet kedvenc sütijéből, majd irány vissza. Aztán felvetődött, hogy miért nem fordítva kell csinálni, hogy elmegy a kedvenc helyére, bedobja a sütit, és gondolatban elégeti a kalóriákat. Ezen nagyot derültem. Talán a cikk is azért fogott meg, mert beszélt arról, hogy vannak holt-pontok. Nekem is voltak. Amikor még nagyon nem láttam ennek az egésznek a végét. És arról is írt, hogy az embernek az arcán is cefettül meglátszik a fogyás. És ezt észreveszik a kedves ismerőseink, nem kedvesség számba menő kijelentésekkel. Pont ezt a periódusomat éltem az újság olvasásakor. A kedvenc beszólásaim (nekem címzettek): "Mi a baj, olyan nyúzottnak nézel ki! Ismerem én az embereket, és meglátom, ha baj van!" vagy "Úgy be van esve az arcod, beteg vagy, vagy csak nem aludtál eleget?". Így utólag már nevetek rajta, de akkor baromira fájtak ezek a szavak.

Viszont annál több bókot kaptam, és azokért megérte. Másért is! :D Ja és a legjobb az, hogy korábban, ha ruhát mentem vásárolni, dobálták rám az XL-es méreteket. Pedig soha nem éreztem magamat XL-nek. Utáltam az lenni. Most már az L-eseket keresik, és egy-két M-es cuccom is rám jön. :) 

Jah és überjópozitívum. Február előtt marhára sokat fájt a derekam. Volt, hogy minden lépésnél akkorát nyilalt a derekamba, hogy azt hittem kiugrik a szemem. Aztán jártam reumatológushoz is kezelésre, de az sem változtatott, ezért abbahagytam. Jelzem, elmúlt a fájdalom, már több hónapja tünetmentes vagyok.

És a médiáról. Nem tudom, mennyi igazságtartalma van annak, hogy újfent mérgező a teljeskiörlésű élelmiszer. El is tudom hinni, meg nem is. Ugyanis a "hatalomnak" nem az a célja, hogy egészséges emberek lakják a világot. És ha meg egészséges az említett étel, akkor meg nehogy már fogyasszák az emberek. Szóval tanácstalan vagyok. Lassan már semmit nem lehet enni, talán érdemes lenne csatlakozni a fényevők táborába. Akkor aztán még a mosogatás költségeit is megspórólhatnánk. :)

Jogica

Címkék: média újság egészség fogyás fitness mozgás

Nos, mint az elején utaltam, nem leszek mindennapos blogoló. Sajnos nem igazán érek rá írogatni, bár lenne ez máshogy! :) Kezdeném azzal, hogy múlt szombaton volt az öcsém ballagása. Jelzem, akkora zaba volt ott, mint egy kisebbfajta esküvőn, megegyező számú és mennyiségű fogással. Persze vasárnap volt a folytatása, hiszen maradt mindenből bővem. Ez után nem sok jóra számítottam. Pláne, hogy a tornát természetesen hanyagoltam.

Hétfő. Rohanás ezerrel. Délután időpontom volt egy kineziológushoz. Az egész azzal kezdődött, hogy min szeretnék változtatni. A fő téma a kűlsőm volt, és természetesen a kilók elsődlegesen. Hát mit mondjak. Kemény volt, amit akkor kaptam. Pláne, mert ő volt az első ember, akinek a szavait nem hagyta figyelmen kívűl a tudatalattim sem. Bár többen mondták, hogy ideje lenne elfogadni magamat. Ő még azt is hozzátette, hogy minél jobban erőltetem ezt a fogyás dolgot, annál kevésbé leszek sikeres. HIsz a fogyókúrával azt üzenem a testemnek, hogy utálom magamat. És ha megnézzük, sok tornánál elhangzik, hogy "zsírgyilkos". Pedig a zsírsejtjeink is mi magunk vagyunk, és nem kellene megölnünk azokat. Vagy a zsírégetés is égést szimbolizál. Valaki profin progizná, hogy ég a zsírja, aztán elhunyna öngyulladásban. Szal rájöttem, hogy hülyeség ezeket programozni. Valóban el kell fogadni magunkat olyannak, amilyenek vagyuk. Nem véletlenek a plusz kilók. Valami ellen védekezni akarunk. De ami ellen igazán kellene védekeznünk, vagyis a média ellen, miért nem tesszük? A kineziológus hölgy felnyitotta a szememet, hogy igen, a média a ludas, és szándékosan csinálja, hogy senki ne érezze jól magát a bőrében. Mert aki jól érzi magát, az nem vesz majd fitness videókat, fogyi-bogyókat, fogyásról és diétáról szóló könyveket, újságokat, zsírégető krémeket, drágábbnál drágább kezelésekre, és fitness felszerelésre sem ruház be. Nem lehetne eladni neki test-faragó gépeket, haslaposító szauna övet, vagy éppen leg/arm/hips/head :D trainereket. Pedig valóban, a régi időkben azok a nők számítottak ideálisnak, akiken mai szavakkal élve, volt mit fogni. És a pasik is hibásak. Mi a fenének adnak hitelt a médiának? Tisztelet a kivételnek. De nehogy már az agyon éheztetett kifutó lánykák legyenek a nyerők!? Inkább formásodjanak ők is. És amúgy meg a kifutókra is húsvér nőket kellene kiállítani, akik nem kókadoznak az éhségtől. Hiszen szerintem belőlük vannak a legtöbben. Tehát kvázi az xs-s ruhákból kevesebb fogy. Szóval ébredj világ, és változtass a nézeteiden. A szépség szubjektív, ahogy a karcsúság is. Tetszen az,ami nekünk tetszik, és örüljünk annak, amivel mi rendelkezünk. Tanulságos volt. Végre máshogy állok magamhoz, végre örülök, hogy ilyen vagyok, amilyen.

Kedd. Reggel egy rövid Leslie Sansone videóra futotta az időmből. Kemény 33 percet tudtam rá szánni. Ez volt az un. Walk Strong nevű anyaga. A hagyományos gyaloglás mellett súlyzókat is igénybevesznek. A rövidsége ellenére szerintem nagyon jól átdolgozza az egyes izmokat, annak ellenére, hogy elvileg csak gyalogolni kell.

Ma reggel Czanik Capoirájára edzettem. Tulajdonképpen a capoira mindig is érdekelt, és imádom benne a zenét. Szerintem ez az I. rész pont azért jó, mert még nincsenek benne túlzások. Szerintem Balázsnak felesleges volt felszerelkeznie média"sztárokkal", anélkül is fogyott volna a lemez. Viszont a többiben nem szimpatikusak a "sztárok" egyes megnyilvánulásai, ráadásul igyekeznek rákontrázni nehézségileg az első részre, szóval emiatt én a többi videójával nem is foglalkozom. Pont elég az első rész. A derekat tökéletesen karcsúsítja. A zsírsejteket is. Nem megöli, nem égeti el, karcsúsítja, feszesíti. A rúgások a kedvenceim. Eléggé hajlékonnyá váltam általuk. De! Aki ilyen jellegű tornát választ, javaslom glükozamin szedését a torna megkezdése előtt néhány héttel.

Na és a csoda mára. Reggel, torna közben szoktam filózni azon, hogy mit vegyek fel aznapra. Piros felső volt mára a választás, mert ehhez volt hangulatom. És eszembe jutott a fehér nadrágom, amit valamikor az egyetemen hordtam utoljára, akkor még jó volt rám ugyanis. Aztán felkerült a szekrény legfelsőbb polcára abban a hiszemben, egyszer még talán rám jön. Ugyanis az egyetem után már nem sikerült felvennem. :s A történet vége kitalálható. Rámjött. Nem szorít, kényelmes, és imádom. Ma mintha kicseréltek volna engem. Íme az eredmény, a "szobor lassan elkészül!" I'm verry happy! YES!

Mára ennyi. Rohanok tovább! :)

Bye

 

Címkék: fogyás torna kineziológus kitartás walk súlyzó czanik lesliesansone capoira

Folytatás...

 2009.06.18. 22:03

Üdv!

A nagy lelkesedés után eltűntem pár napra. De csak a blogról. :)

Nos kedden reggel és este is 15-15 percet magic hullahoppoztam a kedvenc ukrán zenéimre. Hogy miért pont ukrán? Nekem most ezek jönnek be. Bár nem értem a nyelvet, de valahogy valami mégis átjön belőle. Szóval a torna. A magic eleinte fájogatott, meg ugye kék és zöld színekben pompázott a derekam tőle, de mára már annál jobban élvezem. Apránként érződik is a változás. Még mondja valaki, hogy hasból nem lehet lefaragni. Bár ha valaki ezt maximálisan elhiszi, akkor ez sajnos így van. Én viszont hiszek benne, hogy kellő kitartással, akarattal, és a vággyal a tökéletes alakra, nagy változásokat lehet elérni.

Szerdán viszont csak a hagyományos karikával dance-eltem egy sort.

Ma viszont rászántam magamat a tornára. 5:20 kor ébresztő, és már indítottam is a Pump it up Beach Body tornámat. Naná, az egyik kedvencemet. Ebben pont az tetszik, hogy vannak blokkok, gyakran csinálnak nyújtásokat, dolgozik hasra, hátra, és profin átmozgat. Nem igazán tartalmaz koreográfiákat, mint a többi Pump it up videók zöme. És olyan színes az egész. Álomszép környezetben tornáznak... Hm, ott lehet nekem is jobban menne a zsírégetés. :D Hát, mitagadás, nekem szangvinikus leányzónak ezek a szempontok is fontosak. Jah, és jó a zene. Minden egyben van. Jól esett reggel a felfrissülés. Ilyenkor nem is vagyok fáradt a munkahelyemen... Ma tök jól is éreztem volna magamat, ha egyesek nem ... á mindegy.

Még 10 kg a cél. Akkor már tuti az ideális testsúly tartományába esek. De amúgy meg teszek a kilókra, én érezzem magamat jól a bőrőmben, nem de? Ma is megmértem magamat a gyógyszertárban lévő masinával. Hát, az előző eredményemhez képest 1 cm-rel magasabb vagyok és 1 kgval több. Ez utóbbi még csak-csak megérthető, de hogy nőttem 1 cm-t? :D No lám a torna jótékony mellékhatásai...

Mára ennyi, elfáradtam. Holnap hajnalra Czanik Capoira-ját terveztem be... vagy valami jó kis derékkarcsúsítót. Ha véletlen elaludnék, és kevés időm lenne, akkor pedig walk at home!

Bye

Címkék: walk hullahopp czanik pumpitup capoira

Bevezető

 2009.06.15. 23:04

Ma végre rászántam magamat, hogy írjak a blogomba, ha már megkreáltam.

A lényeget már ismeritek. Küzdelmek és kitartás árán lezuhant rólam 10 kg a mérleg szerint. Szerintem több is... Ha belegondolok, hogy a lelki oldás következtében legalább egy mázsa teher gördült le rólam, akkor a mérleg túlontúl keveset mutat. És vegyük azt is figyelembe, hogy az izom közben épült, mert én az eredményt tornával értem el, és mint tudjuk az izom nehezebb, mint a háj. :D

Most már elmondhatom, hogy közelítek ahhoz az alakhoz, amit ideálisként magamnak elfogadok.

Hosszú volt az út, amíg idáig eljutottam. Belekezdeni nehéz volt...hisz az ember akkor még hajlamos nem látni a végeredményt. Nincs még hite, hogy abból a kövér börtönből egyszer csak kiszabadul egy csinos alak. Pedig benne van bizony, ahogy a kőben is ott rejtezik a szobor, csak kell egy szobrász, aki ki szobrászkodja onnan. Nos, jó tanács. Indulj így neki, légy - na nem a hajad - hanem a magad szobrásza. Én akkor kb. február első napjaiban hoztam egy döntést. Elég volt mindenből, ami nem én vagyok. Ami valahogy rám került, és marhára le akartam szedni onnan...

Amit ajánlani tudok. Aki előtte nem tornázott és sportolt, jobb, ha valami lájtossal kezdi. Pl. callanetics, vagy lusta torna, de ajánlom még a hastánc kezdőknek zsírégetős vidiket. Nos én előtte csak az egyetemen tornáztam, szóval én is ez a kategória voltam. És mennyire türelmetlen... De az ízületek miatt muszáj bemelegíteni... akár hetekig is. Erre az időre még ajánlok gerinctornát, és a nemkezdőknek természetesen jógát.

A következő periódusnál már egyre vidámabb voltam. És persze minden nap, amelyiken kihagytam a mindennapi tornámat, bizony,nagyon is hiányzott. Akkoriban még esténként bújtam tornaruhába. A munkahelyről hazamenet már terveztem a délutánomat, hogy mikor és hogy fér bele a mozgás elfoglalt életembe. Észre sem vettem, és már hetente ötször válogattam az 1 órás tornavideók széles skálájából.

Úr Isten, először semmi változás nem volt. A hülye mérleg is pár kilóval többet mutatott, a ruhák feszültek, és a sírás kerülgetett. Akkor megbeszéltem magammal, hogy elég. Ha sírok, attól nem fogyok, ha nem folytatom, itt ragadok, és kövéren halok meg, de ha nem adom fel, akkor a végén még karcsú leszek ám! Nem adtam fel. Ez volt az úgynevezett holt-pont. Szinte mindenkit utol ér. Olyan ez, mint a kisördög, aki azt skandálja a füledbe, hogy nincs értelme az egésznek. Fogd be a füled, és ne hagyd magadat.

Ebben a szakaszban már egyre komolyabb tornákat vettem elő. A kedvencem lett Czanik Balázs Capoira egyese, de csak ez, a többit nem szerettem meg, vagy a Pump it up Beach Body - vékony csajokkal, akik pont olyan alakkal rendelkeznek, amilyet én szeretnék, és egy ari pasival. Aztán akkor kezdtem el Bíró Ica tornáit is. Icától a VII videó lett a favorit. Ez volt a mai adag is. Sokan úgy nyilatkoztak Icáról, hogy nem szimpatikus nekik, nem tetszik a hangja, és egyéb nyafogások. Nekem kifejezetten megtetszett a pozitív hozzáállása és kisugárzása, és le a kalappal, hogy ennyi idősen is így néz ki. 

Közben persze számtalan videót kipróbáltam a taebotól a salsáig. Ha tudsz angolul, Davina McCall dvd-t is ajánlom. Az csúcs, milyen pofákat vág a csaj. :) Egy megnézést megér.

Aztán elértem a harmadik, jelenlegi szakaszomhoz, amikor lezuhantak a kilók. Még nem tökéletes, de már kezdem látni mi lesz a szobrászkodás majdani végeredménye. Most már lecsökkentettem heti 3 alkalomra a tornát. Előkerültek Leslie Sansone Gyalogolj otthon anyagai. (Walk at home) Nagyon élvezem. Pláne, hogy kardióval lehet a legjobban fogyni, és nem mellesleg váltogatva az intenzitást, ahogy azt a hölgy teszi. És ugye a legjobb zsírégető tartomány, ha közben még tudsz beszélgetni. Itt minden egyben van. Na és elővettem a hullahoppot. A legjobb derékkarcsúsító. Csak legyen súlya. Vagy fa , vagy a magic hullahopp. Ez utóbbi színjátszós kékzöld foltok kavalkádját festette a derekamra először, de utána egy héttel már gyúrta lefelé a feleslegemet. Marha nagy intenzitással!

Sok tapasztalat van már mögöttem a fitness otthoni űzésének fortélyaiban. Ha választassz egy videót, keress mindig olyat, ami a hátizmokra is hangsúlyt fektet. Ugyanis a hasizmozást jól kiegészíti, és nem mellesleg szükséges mindenkinek a gerinctorna. A bemelegítés-nyújtás alap. Olyan anyag legyen, ami nem hagyja ki egyiket sem, a legjobb, ha az egyes torna-blokkok között is nyújtanak.

Folyadék-pótlás: a legfontosabb. Ha tornázol, sokkal több folyadékra van szükséged. És azért nem mellesleg vitamin pótlásra is. Az izmok zabálják pl a magnéziumot is. De jobb egy komplexet választanod, ami által megkapsz minden érdemleges vitamint. Sok gyümi és zöldség elengedhetetlen. Pezsgőtabik elfelejtve.

Amin változtattam az utolsó periódusban, hogy hajnalban, felkelek másfél órával hamarabb (5-kor kelek, 6:30 helyett), és akkor tornázok. Állítólag ilyenkor aktivizáljuk a zsírégetést, és egész nap tart a folyamata, és baromira megpörgeti az anyagcserét! :) De ez általban véve is igaz a tornára. Az ember kedve is jobb lesz, kevesebb alvással is beéri, és egyszer csak jön az eredmény. Bye háj! :D Ezekért a pillanatokért érdemes élni, mikor megjegyzik a kollégák, hogy fogytál, megdícsér a kedvesed, és az a hüle mérleg sem tud többet mutatni. Na és a lényeg, egyszercsak beleférsz egy régi nadrágodba. :) A célok már megvannak, csak tenni kell érte ... kinek kicsit, kinek sokat.

Egy apró momentum még a végére... Hogy állsz az elengedés fogalmával? Jó lenne rámeditálni... sajnos sokan nem hiszik el, de nagy gubancot tud okozni... nem egyszerű dolog. Egy nehezen elhagyott kapcsolat, egy hirtelen eltávozott szerettünk láthatatlan kötődése, berögzött viselkedés minták, szokások, ragaszkodás a múlthoz, nemfelejtés... Nagyon fontos a meditáció. Ugyanis valamit magunkra kötünk, azért építkezünk magunk köré. Nekem sajnos májusig kellett várnom, hogy rájöjjek mibe kapaszkodok még. Kellett hozzá valaki, aki elvágta a szálakat, egy déjavu érzés, egy átírt történet és végre megszabadultam hosszú évek kötelékeitől.

Szóval nosza, kell egy cél, hogy milyen akarsz lenni, egy időpont, hogy mikorra, és egy döntés, hogy mindezt meg is csinálod. Mindegy mit választassz, kinek a tornáját, hány percest stb., csak élvezd, higyj és csináld, hetente legalább 3szor. És várd az eredményt.

(Agykontrollosoknak plusz infó: elmetükre-technika, na és a testformáló labor ;))

 

Legyünk karcsúbbak napról napra!

Címkék: fogyás fitness kitartás testsúly karcsúság lesliesansone

süti beállítások módosítása